Tegnap (2018.XI.10. Szombat) több érdekes, mikrofilmen lévő iratról készítettem másolatot a MOL Lángliliom utcai kutatótermében. Többek között egy, a Szentiványi család levéltárában lévő genealógiai táblát is sikerült végre előkeríteni, amit korábban eredetiben a levéltár munkatársai nem találtak. (Szerencsére a mikrofilmen szerepelt.) Ez egy Nógrádmarcalon élt Benke család XIX. sz. közepi leszármazásáról nyújt némi adatot.
Emellett, a Neo-regestrata Acta sorozatból érdekes irat került elő az 1625-ben armálist nyert Benke Istvánról, mely bizonyítja, hogy már 1618-ban is Pápán élhetett, és azon a környéken nemesi birtokkal rendelkezhetett. Ez az irat a győri káptalanban maradt fenn, ahonnan korábban kértem már róla másolatot, de e kérésemet feltehetőleg csak a jövő év elején tudják teljesíteni, mivel a Győri Egyházmegyei Levéltár jelenleg felújítás miatt zárva tart.
Sajnálatomra azonban a sárfalvi Benke család 1655-ös nemesítő okmányát nem találtam meg, és emiatt további, nehéznek ígérkező kutatásokra lesz szükség, hogy ennek a családnak a többi Benkével való esetleges rokonságáról többet tudhassunk.
A következő hetekben igyekezni fogok lezárni a monográfiához szükséges források lemásoltatását.
Reményeim szerint a laborfalvi Benke család iratait is sikerül lemásoltatnom, ami komoly előrelépés lenne!
Kiemelt bejegyzés
Köszöntő (nyitóbejegyzés)
Kedves Olvasó! Benke Tamás vagyok. 2004 óta foglalkozok komolyabban saját családom történetével. Ezt az internetes naplót azért hoztam lét...
2018. november 11., vasárnap
2018. november 4., vasárnap
Aktuális kutatási lépések
Habár az elmúlt években (amióta ezt a blogot megnyitottam) igen sok előrelépés történt a Benke-család történetének kutatásában, ezekről hírt adni nem volt időm.
2017. végén a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság pénztárnokának választottak, ami még inkább elvonta időmet az eredmények közlésétől.
Szerencsére a legutóbbi hónapokban sikerült a 2015-ben megkezdett, Abaúj vármegyében élt Benke-ágakról szóló monográfiám munkálatait folytatni, és így várható, hogy ez a már régóta húzódó munka előbb-utóbb befejeződik.
Több érdekes forrást sikerült felkutatnom, melyek az erdélyi és magyarországi Benke-ágak történetét megvilágíthatják.
Jelenleg leginkább az a kérdés foglalkoztat, hogy a sárfalvi Benke / kézdi-sárfalvai Benkeö család között milyen kapcsolat áll fenn, és hogy van-e közük ezeknek a magyarországi főágba tartozó Benke-ágakhoz. Igen érdekes források, nyomok kerültek elő erre nézést.
Különös élményt jelentett az elmúlt hónapokban Benke Miklós nyitrai kapitány levelezésének tanulmányozása. Benke Miklós az 1680-as években a Nyitra váránál állomásozó lovas (mezei) hadak vezére volt, és törökellenes csatározásaival szerzett hírnevet. Leveleiből, melyeket feletteseinek, Esterházy Pál nádornak és id. Bercsényi Miklós bárónak, az akkori alsó-magyarországi főkapitánynak küldött, érdekesen bontakozik ki jelleme és élettörténete, melyben a Benke családra jellemző nyíltszívűség, igazság- és hazaszeretet, vitézség is megmutatkozik.
Az elmúlt napokban iratmásolatokat kértem az Országos Levéltártól, és további levéltáraktól, a fent említett könyv befejezéséhez; melynek most korrektúráját végzem.
Sok érdekes kapcsolatfelvételre került sor az elmúlt években, és szeretném is ezeket folytatni, illetve feleleveníteni az összeköttetéseket, különösen a laborfalvi Benke-ág történetének tisztázása érdekében.
Remélem, hogy a következő időszakban rendszeresen be tudok majd számolni itt az előrelépésekről, illetve az aktuális kutatási témákról.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)